Bár
Gergő még nincs kétéves, arra gondoltam, megpróbálkozom: hátha értékeli az
Adventi naptárat, ami minden napra rejt számára egy pici kis meglepetést. Egy 24
darabos muffinsütő formát használtam alapnak, aminek a mélyedéseit édességekkel
töltöttem meg. A napokat jelző számokat számítógéppel készítettem, majd
kivágtam és a mélyedésekbe illesztettem őket. Ragasztóra sem volt
szükség, mert a formák fölött vékony perem húzódik, amibe éppen
beleilleneka színes kis körök. Végül megkértem a férjem, hogy a sütőforma
tetjére fúrjonkét lyukat. Átfűztem rajta egy piros-fehér pöttyös szalagot,
és így a falraakaszthattam a naptárt.
Gergőnek
magyarázom, hogy minden nap kinyitunk egyet, és mire elfogy az összes,
Karácsony lesz. Az első napokban nem nagyon érdekli a dolog, pedig úgy
terveztem, hogy az aznapi ablakocska kinyitása a reggeli szertartások
része lesz. Talán még kicsit korai volt neki, ráadásul nem rám ütött:
nincs annyira oda az édességért...
Aztán
eltelik egy hét, és 10-e körül már ő maga jön: kézen fog és húz
maga után, hogy „Anuka, gyeje”, megáll a falra akasztott naptár
alatt, felnéz rá, odatol egy széket és már mászik is föl
rá. Vigyorog és izgatottan várja, hogy az aznapi köröcske mit rejt
számára, közben szüntelenül ismételgeti, a „naptár” és „csoki” szavakat... (Ha
esetleg reggel kinyitott már egyet az apukájával, akkor délután még
bepróbálkozik nálam is, mintha az aznapit még nem nyitottuk volna ki... :) És hát,
még az is kiderülhet, hogy mégiscsak rám ütött: a mindennapi szóhasználatában
azóta előkelő helyet foglal el a „csoki”. Talán mégsem volt olyan nagyon korai
a naptárkészítés... :)
