Nőnap :)

Sosem volt kétségem afelől, hogy az első alkalom, amikor majd Gergőtől virágot kapok, emlékezetes lesz... :) És most olyan váratlanul ért: igazi megleptés volt, hiszen egy héttel ezelőtt még én próbáltam rábírni, (sikertelenül), hogy a nagymama névnapjára vett virágot ő maga adja át. Most pedig, jön haza az apukájával, nyílik az ajtó - én épp a varrógép mellett ülök - és az előszobából már hallom is az apró kis cipők topogását.

Gergő fut be a szobába, és mire megfordulnék a széken, hogy megyek, köszönök nekik, ő már ott áll: széles mosollyal néz föl rám, és egy fehér fréziát nyújt felém. 
A vékony szál hajladozik a kezében, ő vigyorog - talán látja, hogy épp „elolvadok” - közben pedig azt ismételgeti, hogy „Ez, anyuka”... :) Felejthetetlen élmény, olyan őszinte öröm, ami hangos, boldog nevetésre késztet... Nem is tudom, mi okozott utoljára ilyen váratlan meglepetést és ilyen mély, semmihez sem fogható örömöt... :)