Mese

A mesenézés szent és sérthetetlen művelet, Gergő pedig kezdi egyre inkább értékelni a mesefilmeket. Illetve csak egyet: Thomast, és barátait. Próbálom kordában tartani, és az esti, fürdés előtti órákra időzíteni, de néha muszáj engedékenyebbnek lennem, és kivételt tennem. Ugyanis képes naaaaagy szemeket meresztve nézni rám, és kétségbeesve ismételgetni, hogy „Dzsémsz. Egyet.” Mindehhez pedig nyújtja felém a kezét, az ujjacskáit morzsolgatva, bizonyítandó, hogy valóban csak egyet szeretne... (Ez persze nem igaz, mert jöhet kettő vagy három is akár, de ez részletkérdés.)

Korábban a rajzfilm zenéjét szerette leginkább, amire tánc gyanánt vidám rugózásba kezdett, de most már sokkal komolyabban veszi. Ha azt mondom, hogy: „Oké, egyet”, akkor máris húzza maga után a mini fotelt, tisztes távolságra a TV-től, belehuppan, kényelmesen elhelyezkedik és vigyorogva nyugtázza, hogy Ő „nyert”. 
Én pedig gyanítom, hogy a mese kezdetéig ott forog az aprócska kis fejében 
a gondolat, hogy valahogyan rávesz engem, hogy még egyet megnézhessen! :)