Légtorna

Vége a „jó világnak”. :) Gergőnk mostmár hálózsákban is ki tud mászni az ágyából, úgyhogy ma reggel arra ébredtem - pedig Léna végre átaludta az éjszakát, este 8-tól fél 6-ig, vagyis a reggeli etetés után még megvolt a remény, hogy én is visszaszundíthatok egy kicsit :) - hogy Gergő az ágy mellett állva egyre nyomatékosabban szólongat: „Anyuka, deje. Anyuka, deje már! Játsszunk!” :) 

Ennek megfelelően a napközbeni altatás is kínkeserves: kimászik-bemászik, hiába nézek szigorúan. Ez most nagyon tetszik neki, csak közben meg fáradt és nyűgös... A lesötétített szobában fekszem az ágya mellett a földön, készen rá, hogy visszarakjam, ha nekiindulna. De azt hiszi, hogy játszunk, úgyhogy öt percnyi szendergés után már egyre élénkebb... Szigorú vagyok - vagyis próbálok az lenni 
- és rezzenéstelen arccal hallgatni, ahogy ő a tornamutatvány közben vigyorogva ismételgeti: „Ez nem vicces!” :)

Kísérlet az új alvásrendre

A kis hölgyet igyekszünk leszoktatni az éjszakai ébredésekről és az ezzel együtt járó lakmározásokról. Végülis szép, dundi, hurkás kisbaba, semmi esetre sem mondanám alultápláltnak. Talán hét hónaposan már meg lehet kísérelni...


A férjem elutazott egy hétre, én pedig - a gyerekekkel együtt - a szüleimnél vészeltem át a szóban forgó napokat, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy anyukám segítségével esetleg sikerül az új alvásrend kialakítása. Állítólag „csak” egy hetet kell kibírni... Hát... Léna a vendégségben négy éjszakát probléma nélkül átaludt, amióta viszont hazajöttünk, természetesen egyet sem. Ez amúgy is szokása: mások előtt egy hangja sincs, nem is érti senki, miért állítom, hogy szokott sírni. Sőt: ordítani. 
Bár lehet, hogy csupán én vagyok unalmas társaság neki... :)

Este

Sínpálya

Alvás... És ébredés :)

Kukucs...

Hóember

Odakint sűrű pelyhekben hull a hó, a mennyisége óráról-órára növekszik az udvaron. A hűtőben répa után kutatok, a varrósdobozban pedig gombokat keresgélek. Gergő hozza az overallt, a sapkát és a kis csizmáit. Odanyomja az orrát az üveghez és lelkendezik: megyünk hóembert építeni! :)

Igaz, a „munka” nagy része rám vár, ő is ott játszik mellettem, miközben a hóban térdelve görgetem a gombócokat. A végén csodálva nézi a hóemberünket, 
még az ablakon át is, amikor már újra a szobában melegedünk...

Az ajándékba kapott nap

Egész éjjel havazott, ez pedig hétfő reggelre teljesen megbénította a közlekedést. 
A rádió szerint sok út járhatatlanná vált, így végül a férjem is itthon maradt velünk 
és most itthonról dolgozik. A képet Ő készítette rólunk, kora délután, miközben 
a kislányunk békésen szundikált az ölemben, én pedig az ablakon át néztem, ahogy odakint továbbra is hull a hó...